Tihany > Nyaralás Balaton északi part > Tihanyi programok > Korcsolyázás Balaton

Téli Programok Tihanyban

Tihany télen is várja a kirándulni, kikapcsolódni vágyókat. Igaz, más arcát mutatja meg az ide érkezőknek, de unalmasnak nem mondható. Ha szerencsés időben érkeznek, lehet korcsolyázni a tihanyi Belső-tavon, de akár a Balatonon is. Lehet fakutyázni, jégkorongozni csapatokba verődve, jégvitorlázni, igaz ez némi felkészülést igényel.

Gyönyörű látványt nyújt a befagyott Balaton, a havas fák, a szikrázó napsütésben a jégen a kacsák látványa, ahogy vörösre fagyott lábaikkal totyorognak, vagy a csőrüket a szárnyuk alá dugva várják türelemmel a jobb idő eljövetelét. Az erdőben barangolva rejtelmesen érzékelteti jelenlétét a vadvilág, melynek létezéséről csak a kusza összevisszaságban hátrahagyott lábnyomok árulkodnak.

Emlékszem, gyerekkoromban állandóan próbáltuk megfejteni, melyik állat járhatott erre, vajon üldözte e ragadozó, vagy éppen ő volt az? Számos esetben találkozhatnak őzekkel, rókákkal, melyek a jobb idő reményében próbálják meg túlélni a zord napokat. Partner lovardánk szeretettel várja a téli lovaglást kedvelőket, hiszen ez az a sport, amit ilyenkor is remekül lehet űzni, sőt ekkor teljesen más varázsa van, mint egyébként. Egy jó ügetés, vagy vágta a szűz hóban, hol metsző hideg csapja meg az ember arcát, párafelhőt fúj a ló az orrán...egyszerűen fenséges. Már annak aki tud lovagolni. De ha nem, az sem probléma, hiszen hintókon is kikocsikázhatnak, pokrócba burkolózva, mint a régiek. S ha fáznak, mindig van pár borosgazda, aki éppen a pincéjénél múlatja az időt, borocskát kortyolgatva szíves örömest meginvitálja a fázós utasokat. Decemberben a díszesen kivilágított főtér, a feldíszített fákkal, bokrokkal megalapozza a hangulatot a közelgő karácsonyhoz. Ekkor adventi napokat tartunk, melynek keretében a vendégeink tartalmasan tölthetik idejüket, megtanulhatnak csuhébabát készíteni, segíthetnek betlehemet építeni, stb. Szilveszteri óévbúcsúztatást több helyen rendeznek Tihanyban, mi is kínálunk ilyet skanzenéttermünkben.

Januárban szervezünk a skanzenudvarban disznóvágást, naná hogy pálinkával. Íjászkodhatnak is nálunk. De a Vince napi bormustrát, melyet disznótoros vacsorával kínálunk január 22-e hétvégéjén, vagy a farsangi mulatságot, melyet változó időpontban ugyan, de mindig megtartunk sem szabad kihagyni. Februárban legalábbis a kalendárium szerint, már télutó van, érzi az ember a tavasz közelségét. A szerelmesek napjára (Valentin nap) is gondolván, szintén szervezünk programot, amolyan romantikusat. Sok esetben, főleg az utóbbi években ekkor már lehet hóvirágot szedni, ezzel kedveskedve párunknak.

A kialakult hiedelemmel ellentétben Tihany télen sem unalmas, igaz, másik arcát mutatja, inkább a relaxálósat, az áhítatosabbat.

Szeretettel várja Önt Tihany, jöjjön, és fedezze fel a félsziget csodáit!

© 2008 Skanzen Blogger