Tihany futóknak

Magam is futok évek óta, kisebb-nagyobb versenyeket leszámítva Tihanyban. De azt keresztül kasul. Itt nem lehet sumákolni, dombot megúszni. Viszont nem lehet benzingőzt sem tüdőbe juttatni, csak színtiszta mediterrán levegőt. Hol esőszagút, hol forrót, akácillatút, vagy levendulamező mellett nyugtató levendula aromájút. Imádom a frissen vágott fű illatát, az erdő nyugodt derűjét, melyet csak vidám madarak hangja színesít. Itt nincs dudaszó, nem füstöl gyárkémény, nem hallik szirénaszó. Helyette kínál az általam csodálattal szeretett félsziget őserőt, mely talán a mélyből ered, erőt adva a hegyi futáshoz, hisz nélküle hogy is lehetne a Balaton partjáról a Belső- és Külső-tó érintésével felfutni az őslevendulás mellett a tihanyi Csúcs- hegyre ahol megpihenve belátni egyszerre az egész Balatont. Frenetikus látványt nyújt a szakadék szélén állva az alattam elterülő Külső-tó benőve nádassal, mellette gémeskúttal, ahol a birkapásztor itatja birkáit, mellette a nád rejtekében kócsag kémleli a vizet, kevéssel arrébb gólya áll féllábon, várva gyanútlan áldozatát. Tekintetem ellát Aszófőn keresztül Balatonfüredig, a Vöröstemplom fenséges tornyai uralják féltőn a települést. De tekintetem máris a tihanyi templomra szegeződik, az alatta szerényen meghúzódó egykori halászfalura, amely ma már kedvelt turista célponttá nőtte ki magát. A Belső-tó körül szerencséjükre váró lelkes horgászok pihengetnek, mögöttük szürkemarha gulya múlatja mélán kérődzve idejét.

Még mindig ezen a helyen állva fókuszálok a tihanyi "aranyházra" amely nem más, mint egy gejzírmező. Ettől kicsit jobbra ismét a Balaton látszik, feszülő vitorlákkal suhanó vitorlások hadával, háttérben a fonyódi dombság. Utolsó pillantással a másik völgy között látható Badacsony, az oly jellegzetes csonka hegyével. Közben kifújtam magam, ezért lábaim ismét futásnak erednek, már könnyebb a dolgom, ereszkedem lefelé a völgybe, szépen művelt kordonos szőlősorok mellett, Őzgidákat rebbentve szét, villogó fehér faruk elvész a sűrű erdőben. Beérek a lombos fák közé én is, itt már kellemesen árnyékos és hűs a levegő. Cserébe ugyan megtalálnak a szúnyogok, csípik izzadt testem, leszedek pár erősen megfont pókhálót-nem kötöttünk barátságot a pókkal-. Leérek a sajkodi öbölbe az erdészház mellett. Itt már pezseg az élet, turisták sétálnak az erdei úton . Lovasok jönnek velem szembe, hátrahagyva az általam szeretett lószagot. Már ismét dombnak felfelé futok, zihálva, izzadva, mégis örömmel. Kiérek a dombtetőre, innen nézek szerte szét (ugye ismerős) aztán megint szőlősorok jönnek… megijedtem. Felugrott egy fácánkakas, hatalmas rikácsolással, robajjal zökkent ki ritmusomból. A pulzusmérő órám 170 re ugrik. Nem baj, lassan ismét 154 re normalizálódik. De ez nem tart sokáig, mert mily meglepő, megint domb jön. Legyűrtem… Már az utolsó kilométert falom, aztán 500 méter gyaloglás, levezetésképpen. Elfáradtam, boldogan. Tele lettem vitalitással, erővel. Kevesebb lett testemben, lelkemben a méreganyag, a stressz, a feszültség. Jól konvertáltam. Még pár nyújtógyakorlat, aztán irány a zuhany. A mai statisztika: 15 km, 1 óra 20 perc alatt. Ez egy magamfajta seniornak éppen elég.

Csak biztatni tudom kedves olvasó, jöjjön és fussa, avagy járja végig széltében hosszában Tihanyt, elégedettséggel párosuló kellemes fáradtság fogja átjárni, feltöltődik gigantikus őserővel, magába szívja e páratlan hely szellemiségét, majd ezeréves kultúráját. Kitörölhetetlen nyomot hagyva Önben.

Mert "ki Tihany vizét issza, annak szíve vágyik vissza".