Tihany > Régi Idők Udvara Skanzen és étterem > Étterem Tihanyban

Régi Idők Udvara – skanzen étterem

Tihanyban számos remek étterem, kiváló vendéglők, nagy múltú csárdák találhatók, ezért gondoltuk úgy hogy ezek mellett a jól bevezetett, sokszor generációkon átívelő vendéglátó helyek mellett sokadikként nem érdemes próbálkoznunk.

Étterem belülről ódon rádióvalNem létezett viszont Tihanyban olyan hely, ahol búbos kemencében sülnek a finom falatok, ahol elemi és alapvető követelmény, hogy ne uralja a teret és az étlapot nemzetközileg ismert márka, vagy logo. Nem volt olyan tihanyi vendéglő sem, ahol arra törekedtek volna, hogy a tradicionálisan magyar kultúr, és gasztronómiai szokások mentén szervezett tudatosan felvállalt és letisztult paraszti élet mindennapjait megismertető skanzen keretein belül tálalták volna fel az ételt és ehhez folklórprogramot kézműves bemutatókat társítottak. Mi erre vállalkoztunk.

Vállaljuk, és erre büszkék vagyunk, hogy kizárólag hagyományosan magyar italokat magyaros ételeket kínálunk. Nem engedjük meg és be az udvarunkba bármely népszerű is azokat a termékeket, italokat és ételeket, melyek a világ minden pontján tucatszám megtalálhatóak.

Amit mi kínálunk, az egy időutazás a fűszeres magyar gasztronómia és a népi kultúrkör világába. Agyagtányérokon, fatálakon kínáljuk kemencés ételeinket, melyeket kecskelábú nehéz rönkasztalokon tálalunk fel. Hozzá balatoni borokat, csapolt házi sört, erdőn gyűjtött gyümölcsökből készült pálinkákat kínálunk,ezt is agyagkorsókban, agyagpoharakban. Üdítőként bodza málna fekete ribizli szörpöket, alma körte őszibarack leveket adunk.

Impozáns faszobrok között, a kemence oldalában étkezhetnek, magyar népzenét hallgatva.

Étterem belülről

Étterem belülről

Étterem belülről

Étterem belülről

Éttermünk elhelyezkedése

Éttermünk a falu központjában található, annak óvárosi részén. Bejáratunk a sétálóutcáról nyílik, kicsit szűk, ezért nehéz észrevenni az utca forgatagában, a terítő és ajándék árusok között. Legbiztosabb támpont éppen ezért a kapuban elhelyezett kb. 3 méter magas tölgyfaszobor, mely jókedvűen invitálja az előtte járót a betérésre. Hóna alatt a boroshordó jelzi, mire számíthat, ki ide betér. Persze az utcában sétáló ha az érzékszerveire hagyatkozik, akkor is nagy biztonsággal megtalál bennünket, hiszen a jó illatok miatt az orra jelzi, jó helyen jár, vagy a kihallatszó cigányzene hangjára figyel fel.

A másik bejárata az étteremnek Cafe Feeling nevű kávéházunk terasza felől nyílik. A kávézó a sétálóutca közepén helyezkedik el, rengeteg leander díszíti teraszunkat, valamint egy kis csobogókert is ékesíti az utcarészt.

Az étteremtől kb. 100 méterre található a Fogas-parkoló, ahol őrzött körülmények között lehet hátrahagyni az autót.

Éttermünk és kávézónk pontos címe: Tihany, Batthyányi u 3.

Asztalfoglalás »

Térkép megtekintése nagyobb nézetben

Reméljük, hamarosan elégedett vendégeink közt üdvözölhetjük Önöket!

© 2008-2009 Skanzen Blogger