A Rege folytatása avagy A tihanyi faágyú igaz története

A régi szép időkben,
Egykor hajdanán,
Nagy háború dúlt
Tihanynak bérc fokán..

Okozója ennek is,
Az asszony vala,
Mert bíróné létére
Be nem állt a szája.

Egyre csak szapulá
Bámlász jó urát,
És dicséré szóval
Fürednek bíróját.

Ki a tihanyi rálátásért
Pénzt kérni nem restell,
Ezért van Füreden,
Tele minden persely.

Az ember hallgatá,
Majd mikor megunja,
Csendben átballag,
A közeli kocsmába.

Ott aztán a bortól
Igen bölcs emberek,
Tárgyalni Füredre
Követet küldenek.

De a két főember
Nem jut egyezségre,
Így bírónk hazatér,
Üres mindkét zsebe.

Népe vigasztalja
Jó tihanyi borral,
A bíró bátorodik,
Fenyeget háborúval.

Születik haditerv
Másnap a gyűlésen,
Ágyúval lőnek végig,
A gaz, csalárd Füreden.

De miből legyen ágyú,
Hisz kovácsuk sincsen?
Mondá egy asztalos:
Lehet fából éppen.

Eme "nagy ötlet" után,
Mennek az erdőre,
Dolgozik szaporán
Tihanynak hős népe.

Igazi tölgyfából
Készült el a löveg,
Mit a templom mellé,
Állított a tömeg.

S célozván Füredet,
Puskaporral tölték,
Ágyúgolyót bele,
Aztán elsütötték.

De mint a liliom,
Úgy nyílt szét a tölgyfa,
A közelben állókat,
Mind a földre sújtva.

A bíró még feláll,
Ő is haldokolván,
Mond vigasztalót,
Imigyen szólván:

Jó tihanyiak,
Szeretett népem!
Miénk a győzelem.
Higgyetek nékem!

Mert ha nálunk meghalt
Legalább tizenhat,
Hát akkor Füreden,
Hányan meghalhattak.

Pedig Füred csendben,
Békében éldegélt,
Mit holmi ágyúgolyó
Soha el nem ért.

Az asszony pedig,
Ki mindennek oka volt,
Megkapván büntetését,
A lövéstől megnémult.

Így ért véget egykor,
Tihanynak háborúja,
Regéje bor mellett száll,
Apáról fiúra..

Írta: Csizmazia Zsolt