Tihanyi Belső tó

Ez számomra maga a csoda. Bár ezt már más vonatkozásban is olvashatták írásaimban, de hát nem tehetek róla, nekem tihany minden szeglete gyönyörű. Meg hát a gyerekkoromat meghatározták azok a felejthetetlen pecázások. Akkor persze minden más volt a tó partján. Halalmas csipkebogyó bokrok árnyékában pihentek az idegen horgászbácsik, kiknek gyönyörködve néztem csodabotjaikat, melyek 3 méteres bambuszbotból készültek hatalmas porcelángyűrűkkel, cérna bandázzsal, recsegő tároló orsóval. Hú de szerettem volna ha nekem is van ilyen!… De nem volt. De nem csak botom, orsóm, de még csak damilom sem. Ezért barátaimmal jártuk körbe a tavat, és kerestünk elhagyott gubancos damilt, ottfelejtet rozsdás horgokat, elvesztett ólmokat.

Micsoda öröm volt mikor találtunk egy jó nagy gubancos damilt… aztán órákig próbáltuk kigubancolni, nagy nagy türelemmel. Mikor sikerült, egy fadarabta tekertük, ólom, horog, aztán irány a tó. Többször nem fogtunk mint igen, de mégis nagy nagy reményekkel mentünk mindig. Persze belefért közben a fürdés is a libák mellett. Tihanyban akkortájt minden háznál tartottak libákat, kik egész napjukat viriböléssel töltötték a tóban. Ma már eltűntek a libákkal együtt a bambuszbotok, helyüket a speckó felszerelésekkel horgászó emberek váltották föl, igazi horgászparadicsommá téve a tavat. Lehet itt mindent fogni, van ezévtől benne harcsa, csuka, 10 kg feletti pontyok, harcos amúrok. Csónakból vagy partról rengeteg ember próbálkozik a szerencséjével, több kevesebb sikerrel. A tó faunája nagyon változatos. Fészkelnek benne ritka vándormadarak, kócsagok, gólyák vadásznak zsákmányukra, szárcsák úsznak csapatostul . Nekem mégis akkor tetszik leginkább, mikor a nap lemenőben van, szél sem rebben, tükörré feszülő vizében magukat lesik a környező hegyek, mintha pipiskedni akarnának. Látni a feszülő víztükrön, ha egy madár száll a kék égen, vagy mikor a szürkemarhák rohannak az itató felé. Közben a halak karikákat rajzolnak a tükröződő bárányfelhők közé, időnként nagy ficánkolással mutatják magukat kérkedve a horgászoknak "fogj ki ha tudsz".

Fülledt nyári estéken a békáké a főszerep, hatalmas hangversenyt tartanak, a szúnyogok ilyenkor riadtan menekülnek a faluba, itt jobb híján minket csípnek. Gorombább arcát mutatja ez a kis tengerszem, mikor az északi szél korbácsolja félméteres hullámokká a felszínét. Ekkor jobban járnak a csónakosok ha sietve elhagyják a vízfelszínt. Télen főként a gyermekkoromban (ez a hetvenes évek) minden télen alkalmas volt a tó a korcsolyázásra. Türelmetlenül vártuk mikor fagy már be, aztán fel a bakancsra a pofás korcsolyát. Recsegett ropogott a 4-5 cm es jég poszka súlyunk alatt, de már nem bírtunk magunkkal, bandába verődve mentünk jéghokizni. Este meg agyonfagyva, tüzes piros arccal haza. Szinte soha nem múlt el úgy tél hogy valamelyikőnk ne szakadt volna be. Én is, derékig. Aztán mivel viszonylag közel laktunk, úgy ahogy voltam korcsolyástól szaladtam haza. A nadrág jegesre fagyva marta égette a combomat. Jóanyám szelíden csak annyit mondott "vetkőzz fiam gyorsan, engedem a meleg vizet". És hozta a kamillás forró teát… Boldog gyerekkor – de kár hogy elmúlt.

Örülök hogy ide születhettem. Azt hiszem nincs ehhez fogható hely az egész földkerekségen.

Tihany kultikus hely, ahová az emberek ösztönösen jönnek, mert érzik, itt feltöltődnek. Ehhez adott is minden, hiszen csak rá kell nézni a térképre, és mint emberi szív sziluettje, nyúlik be ez a szeretett félsziget a Balatonba, mely szelíden átöleli, elárasztva gyengéd hullámcsókjaival partjait.