Tihany > Tihanyi mondák regék versek > Kecskeköröm legenda Tihany
A tihanyi kecskeköröm legendája
A régi szép idõkben
Egy szép királyleány
Aranyszõrû kecskéket
Õrzött Tihany fokán.
Sok kinccsel ért fel a nyáj
Mely a hegyen legel.
Még többel a leányka
Szépsége ékivel.
Szemének, éj-hajának,
Arcának párja nincs:
Csak rózsabimbó ajakán
Van néma bús bilincs.
"Adj szép leány nyájadból
Egy csésze friss tejet
Beteg fiam számára
S megoldom nyelvedet."
Szólt Balaton tündére,
Az õsz hullámkirály,
Ajkáról térdig érvén
A hófehér szakáll.
Adott tejet fiának
A szép királyleány
S a szót a víz királya
Megoldotta ajakán.
S csengõbb lõn szép
(ezüstnél,
A méznél édesebb
A szép leány beszéde:
Meggyógyult a beteg.
De büszkeség kapá meg
A leánykát a vad negéd
Hallván, mi szép, mi
(bájos
Most ajakán a beszéd.
Mint pénzfukar
(kincsével
Bánt nyelve bájaival;
Nem zenge csak
(magának
E csattogányi dal
Isten dicsõségére
Meg nem nyitotta azt,
Szegénynek panaszára
Nem zenge lágy vigaszt
Testvérnek és barátnak
Irigyen zárta be,
Az esdö szerelemnek
Nem nyílt meg kõszíve
Amily hamar megnyerte
Sok ifjúnak szívét,
A rózsaláncot gõge
Oly rögtön tépte szét.
Csak egyet vitt sírjába
A mélyebb érezet;
Fiát a tókirálynak,
Ki érte elepedt.
Az aranyszõrû nyájnak
Tejébõl itt szegény
Bûvös varázsszerelmet,
Mely méreg lett szívén.
A tónak õsz királya
Haragra gyúlt ezért
A bérctõl a leányra
S a nyájra átkot kért.
A bérc tüzet bocsátott,
Sziklája mind kigyúlt;
Három nap három éj,
(mint
Itélet napja dúlt.
A nyáj a Balatonba
Rohant, de benn
(veszett-
A tó máig is kihányja
A kecskekörmöket.
A lányt pedig örökre
Bûbáj kötötte meg,
Foglyául tartá máig
Ki tudja, mely üreg?
Szemmel nem látja senki,
Kézzel nem fogható-
De bárki megszólítja
Visszhangja hallható.
Mert büntetésül mondta
A tündér átka ki:
Hogy nyelvével lakoljon.
Mellyel vétett neki.
S ki csengõ szép szavával,
Kevélyen visszaélt,
Istennel és emberrel
Negédbõl nem beszélt.
Most- bárki szóljon hozzá
Bár gazdag és szegény:
Felelni köteles rá
E bércek tetején.
