Ti004 – Kiadó apartman Tihany csendes helyén – Ti004
A nyaralóház újonnan épült, három apartmant foglal magába, a vendégek igényei szerint kialakított elrendezéssel. Centrumközeli, ám mégis csendes környezetben fekszik. Ez a földszinti szállásunk mozgáskorlátozottak számára is igénybe vehető, nem akadályozza lépcső, illetve szintkülönbség a mozgásukat. Balatoni nyaralásuk ideális helyszíne, mert tágas nappalijában a gyerekek vidáman elférnek, játszhatnak önfeledten, a kicsi füves kertbe is könnyedén kijutnak. A nyári szabadság így aggódásmentesen telhet, mert az udvar zárt, nem kell a gyerekeket félteni a forgalomtól sem. A zárt udvar biztonságos parkolásra biztosít lehetőséget.
Az általunk üzemeltetett tihanyi apartmanjaink kiadó szobáink, szállásaink fűthetőek/ klimatizáltak, azok jól felszereltek, a kiskanálon át a mikrosütőig, kávéfőzőig minden megtalálható bennük. Az apartman felszereltségét, árát, és paramétereit az alábbi felsorolásban megtalálja. Reméljük, és ezért mindent meg is teszünk, hogy a balatoni üdülése jól sikerül.
Fizethet bankkártyával, és üdülési csekkel egyaránt. Saját vendéglőnkben, borozónkban, kávézónkban a szállást bérlő vendégeink 10% kedvezményre jogosultak, melyet az érkezéskor kapott kártya segítségével vehetnek igénybe.
Egész évben bérelhetők az apartmanok, azonban a téli időszakban vendéglőnk, borozónk, kávézónk nincs rendszeresen nyitva, kérjük, erről külön érdeklődjenek.
Információ, árak
Távolságok (m):
- Élelmiszer bolt: 200 M
- Vendéglő: 200 M
- Strand: 1000 M
- Centrum 300M
- Bankautomata 500 M
- Templom 300 M
Jellemzők:
- Területe: 70m2
- Férőhely: 4+1
- Nappali: 1
- Hálószoba: 2
- Konyhasarok 1
- Étkező
- Tus/Wc 1
- Terasz
- Grillezési lehetőség
- Kicsi, füves kert
Szolgáltatások:
- Fűtés
- Mikrosütő
- Parkoló
- Háziállat hozható
- Klíma
- Grillező
- Kábel Tv
- Kávéfőző
- Felszerelt konyha
- Kenyérpirító
- Üdülési csekk elfogadóhely
- Bankkártya elfogadóhely
- 10% kedvezményre jogosító kártya kávézónkban, borozónkban és éttermünkben
Az apartman 4+1 személyes, az árak 4 személyre érvényesek.
Pót ágy 0-6 éves korig ingyen. Felette 1500Ft/fő
Fizetés érkezéskor. Érkezés 14 Órakor, távozás 10 Óráig. Ezt az alapos takarítás miatt kérjük betartani
Turnusváltás főszezonban "A" időszak : szombattól szombatig. A többi időszakban tetszés szerint foglalható.
Az árak fő / nap, vagy apartman/nap vonatkoznak.
Háziállat: 7.000 Ft/hét
Az ár tartalmazza:
- ágynemű / törölköző
- ingyenes parkoló
- klíma/fűtéshasználat
- végtakarítás
- idegenforgalmi adó
- 10% kedvezményre jogosító kártya használata éttermünkben és kávézónkban












































