Tihany > Rendezvény szervezés Balaton

Rendezvény szervezés Balaton

Udvarunkban hagyományőrző szándékkal sikeresen elevenítjük fel régi idők szokásait, így tartunk például magyar nóta-estet, melynek keretében jól ismert, és talán már kicsit elfelejtett dalokat hallgathatnak meg vendégeink.

Tihanyi táj Sikeresek a spontán rendezett lópatkolások is, amikor is csikósunk belovagol skanzen-udvarunkba, és kurjantásával megrendeli a munkálkodó kovácstól lova körmölését, patkolását, mit az forró vassal el is végez. Ezen programba bárki bekapcsolódhat, ha van mersze, és persze bevállalja a munkával járó lószagot, ugyanis férfierőt igényel lova lábának tartása a megfelelő szögben, amit a derék paripa nem mindig tűr jó szemmel.

Tizenéves lányka tart pónilovával lovasbemutatót, itt mód nyílik a bátrabb gyerekeknek arra, hogy felüljenek, vagy csak egyszerűen barátkozzanak a pacival. Többször tartunk csacsisimogatást is ha mód van rá, és a szamár anyuka is úgy akarja.

Számtalan alkalommal sütnek idős asszonyok cipókenyeret a búbos kemencében, melybe 6 db 2 kg-os és 4 db vekni kenyeret lehet "bevetni" ahogy ezt eleink mondták. Asszonyaink régi idők receptjei szerint kovásszal kelesztik a fateknőben izzadtságos munkával kézzel gyúrt kenyértésztát, melyet pihenés után tesznek a fával forróra hevített kemencetérbe. Kenyerünk "két sóhajtásnyi idő múlva"(kb 20 perc) ropogósra sülve várja hogy beleharapjanak az érdeklődők.

Operett-estjeink fergeteges sikert arattak számtalanszor magyar illetve külföldi vendégeink körében. Cigányzenekarunk nyáron naponta, elő- és utószezonban hétvégente húzza a jól ismert zeneszámokat. Volt mikor a prímásunk a nádtetőn húzta el a Hegedűs a háztetőn című számot, ezzel persze fergeteges sikert aratott.

Szegedi tekerőlantos barátunk (Bozsó Antal) számtalan alkalommal tartott zenés estet hangszerével, amelynek különlegességét a zeneeszköz által keltett hangzásvilág és Tóni barátunk ízes "szögedies" éneke tett felejthetetlenné. Ezen programunkról semmiképpen nem mondunk le. Fiatal tihanyi néptáncosaink (a helyi általános iskola diákjai) tartanak bemutatókat, szintén nagy sikert aratva.

Rendszeresen vállalunk esküvőket is 120-130 főig, vőfély a ceremóniamester, természetesen a népi hagyományoknak megfelelően. A skanzen-étterembe lovashintón érkezik az ifjú pár és a násznép, kiket a bejáratnál természetesen jófajta házipálinkával kínálunk, és vőfélyünk mond szívélyes üdvözlő szavakat, majd 100 galambot eresztünk el, melynek látványa és szimbolikája mindig lenyűgöző, szívet melengető látvány. Ezt követően kezdődik a lakodalom tele meglepetésekkel, melyekről most itt nem írhatok.

Szívesen vállalunk születésnapokat, névnapokat, ballagásokat, céges találkozókat, üzleti megbeszéléseket, szilveszteri rendezvényeket.

Kis csapatunk folyamatosan dolgozik az újabb rendezvényeken, azok kitalálásában, ezért számtalan meglepetésben lehet része a hozzánk betérő vendégeknek.

Szívesen vállalunk el bármilyen felkérést, különös tekintettel a régi paraszti életforma kultúrköréből. Egyúttal várjuk mindazokat, akiknek hagyományőrzéssel foglalkoznak, oly módon élnek, illetve fellépést vállalnának, hogy a paraszti kultúra részesei lehessenek azok, kik ellátogatnak hozzánk.

© 2008 Skanzen Blogger